Hetvenkedő Harmóniák – Kodály Kórus 70

Idén 70 esztendeje, hogy Gulyás György karnagy és zenetanár megalapította a Debreceni Kodály Kórust. Ünnepeljen velünk születésnapi koncertünkön!

Műsor: 

P. Palestrina: Sicut cervus
L. Donati: Sicut cervus

S. Bach: Lobet den Herrn, alle Heiden
K. Nystedt: Immortal Bach

J. Brahms: Warum ist das Licht gegeben
Kodály Z.: Miserere

Kocsár M.: Csodafiú-szarvas
Csemiczky M.: Pater noster
Ko Matsushita: Jubilate Deo

Közreműködik: Vojevogyina Olga – orgona / Kodály Kórus

Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán

Jegyvásárlás: A kodalyfilharmonia.jegy.hu oldalon keresztül, valamint személyesen a Klassz Pont Jegyirodában, a Kölcsey Központ jegypénztárában, a Tourinform irodában.

Bővebb információ: 

Hetven év egy kórus életében olyan mérföldkő, amely méltó ünneplést kíván – különösen, ha az ország egyik legjelentősebb, nemzetközi szinten jegyzett professzionális énekkaráról van szó. A Debreceni Kodály Kórust 1955-ben alapította Gulyás György karnagy és zenetanár, azóta pedig a város és az egész ország zenei életének meghatározó szereplőjévé vált. A jubileumi hangverseny gazdag válogatást kínál a kórusirodalom remekműveiből: a reneszánsz Palestrina és a kortárs Lorenzo Donati azonos szöveget feldolgozó zsoltárai, Bach magával ragadó dicsőítő motettája és Knut Nystedt modern, mégis időtlen parafrázisa egymás mellé állítják a múlt és jelen harmóniáit. Brahms és Kodály megrendítő művei után Kocsár Miklós drámai Csodafiú-szarvasa és ma élő szerzők – Csemiczky Miklós, Ko Matsushita – alkotásai mutatják meg a nagy múltú együttes sokszínű arcát. Mindezt a Nagytemplom patinás falai között hallhatja a közönség, vezető karnagyuk, Kocsis-Holper Zoltán irányításával, állandó korrepetitoruk, Vojevogyina Olga orgonakíséretével.

Kodály zenekari művei közül talán a leggyakrabban játszott az 1933-ban keletkezett Galántai táncok. Eredetiségét és népszerűségét önéletrajzi meghatározottsága mellett elsősorban tematikus gazdagságának és pazar hangszerelésének köszönheti. Kodály gyermekkorának egy részét a felvidéki Galántán töltötte, ahol ekkoriban még élt a Mihók prímás nevéhez köthető előadói hagyomány, melynek dallamanyaga egy 1800-as bécsi kiadványban is fellelhető. Az apropót a mű megkomponálásához a Filharmónia Társaság Zenekarának nyolcvan éves jubileuma szolgáltatta. A mesterien formált darab egyidejűleg alkalmazza a verbunkos zenék jellegzetes lassú-gyors szerkezetét, dallamvilágát, pontozott és szinkópált ritmusait. A tökéletes dramaturgiával felépített partitúra valójában egy falusi életképet tár elénk, mely a melankóliától a játékosságon át a féktelen vigadozásig terjedő skálán járja be a hangulatok széles skáláját.

Liszt népszerű Esz-dúr koncertjének első fogalmazványa 1849-es keltezésű, melyet aztán szerzője – szokásához híven – többször átdolgozott. Szerkesztésmódja rendkívül koncentrált, három – gyakorlatilag egybekomponált – tétele mégis jól felismerhető. Kezdetét erőteljesen induló karakter jellemzi, mely aztán később a viharos fináléban is visszaköszön. A darab középrészében előbb a mélyvonósok kapnak lehetőséget, majd a szólóhangszer veszi át a vezető szerepet. A harmadik szakasz scherzo-jellegű funkciót tölt be, melynek során a zongorajáték szinte valamennyi virtuóz mesterfogását élvezhetjük, majd a már említett hatásos finálé zárja le a romantika korának egyik legnépszerűbb versenyművét.

Dohnányi Ernő négytételes fisz-moll zenekari szvitjét 1908-ban Berlinben komponálta, A darab formailag és hangzásában közel áll a szimfónia világához, bár tételszerkezete inkább a szvit hagyományait követi. Dohnányi stílusa ebben a műben még erősen emlékeztet Brahmsra, de felfedezhető benne Liszt, Wagner és a korai Richard Strauss hatása is. A darab nyitótétele drámai és erőteljes, megmutatkozik benne Dohnányi mesteri hangszerelése és formakezelése. Ezt követi a játékos, szikrázóan virtuóz Scherzo. A harmadik tétel, a Romanza a mű lírai csúcspontja, a záró Rondó pedig lendületével és vidámságával jelent feloldást az előző tételek után.

Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája a legismertebb a tizenkilenc hasonló műfajú darabja közül, világszerte az egyik legnépszerűbb magyar vonatkozású kompozíció. Az eredeti zongoramű 1847 körül keletkezett, gróf Teleki Lászlónak szóló ajánlással. Rövidesen számos átiratban - így zenekari változatban is – elterjedt. A rapszódia zenei anyagát és szerkezetét tekintve erőteljesen támaszkodik a verbunkos és a csárdás hagyományokra. Lassú, melankolikus bevezetővel indul, melyet később a csillogóan virtuóz szakaszokból álló Friss követ. A rapszódia zenekari hangszerelését Doppler Ferenc készítette 1855-ben. Munkáját Liszt jóváhagyta, de kisebb változtatásokat is végzett rajta.

– baljos –